Az országon kívül II.

Helsinki

A következő város, amit Észtországon kívül felfedeztünk, a finn Helsinki volt. Itt csak egy napot tudunk eltötólteni, de be kell valljam, szerintem elég is volt. Hasonló árakon mint Rigába, egy 2,5 órás komp utazással lehet átjutni Finnországba, így már maga az út is egy élmény.

A város számomra nagyon ipari volt, én elsőre teljesen másképp képzeltem el. Ennek ellenére azonban rengeteg impozáns épületet találtunk. A piac illetve a kikötőben található halpiac pedig magukért beszélnek. Ennyi halat és egyéb tengeri finomságot egy helyen még életemben nem láttam. A tengeri herkentyűk mellett, azonban egyéb különlegességek, mint például a medve vagy rénszarvas hús tesztelésére is volt lehetőségünk. 

Finnországba még egy rendkívüli élmény ellátogattni Lappföldre, magához a Mikuláshoz. Az egyetemek összefogásában erre külön utakat szerveznek. Ezen én sajnos nem tudtam részt venni. Valahogy mindig akkorra szervezték őket, amikor nekem kötelező órám volt. :( De több ismerősöm élménybeszámolóját is végighallgattam és a rénszarvas simogatás illetve egyéb izgalmas programok meggyőztek arról, hogy ezt a kirándulást nyugodtan ajánlhatom bárkinek.